Első ránézésre nem az a teremtés, akivel szívesen töltenél el egy napsütötte délutánt a kertben, teát szürcsölgetve. Azonban az éjnek bársonyos leplében sem volna kellemes épp ővele összetalálkoznod, a Dwirinthalen papnővel, kit az Istennő imádata leng körbe, egyfajta megszállottság s tán némi háborodottság elegyében.
Sötét szín bőrén szinte világítanak a rideg farkasszemek, melyekről senki nem tudhatja, miként válhattak ilyenné. E tekintet jobb napjain megelégedhetsz, ha csak libabőrt vált ki belőled, máskor viszont ne is reméld az irgalmat.
Ez a nő különc, még a felszínre törekvő családjában is furcsa jelenség, ahogy már-már hiányos, mindenféle toll- és csontmaradvány függőkkel díszített éjfekete ruháiban lépked nesztelen. Olybá tűnik mintha a mélységi lét egy őskövülete bukkant volna a felszínre, valami visszamaradott, félelmetes árny, kinek csak a Pókistennő, Naekrah a mérvadó.
Nem is véletlen. Számító, kíméletlen jelleme könnyed ütemben s módon szövögeti mások életének hálóját, és ha azt reméled, magán kívül érdekli bárki is, hát nagyot tévedsz. Ravaszul, a kedvedre téve fog becsalogatni csapdájába, hogy ott lassú halálra ítéltess.
Aggódj, ha megveti rajtad jéghideg szemeit, mert onnét nem lesz menekvés.